Az Ylönen család minden év októberében tart egy kis családi összejövetelt. Idén azonban nem lesz teljes a kör, mert Hanna a munkája miatt nem tudott külföldről időben hazaérni. Ylönen anyuka izgatottan várta, hogy fia, Lauri megérkezzen hosszú turnéjáról. A megszokottól eltérően most a banda többi tagja is ott lesz a találkozón. Már csak pár perc, hogy a fiúk megérkezzenek. Liisa nagyon ideges volt, mivel egy kis meglepetéssel várta fiát.

Ring-ring!!!!!! – csöngettek.

Matt, az apa nyitott ajtót.

– Ó, fiam, mennyire vártuk már, hogy megérkezz! – s ezzel a nyakába borult.

– Apa, megfojtasz, engedj el! – mondta mosolyogva. – A srácokat már ismered. Aki, Pauli és Eero.

– Jó estét!- köszöntek egyszerre udvariasan.

– Na elég legyen már, beengeditek a hideget! - mordult fel az apa, leplezve megindultságát, hiszen már fél éve nem látta gyermekét.

– Jaj, fiacskám, hogy lefogytál! Gondolom egész nap csak azokat a mesterséges kajákat eszed, meg öntöd magadba a kávét, de majd most felhizlallak én benneteket. De előbb be szeretnék mutatni valakit – szólt az anya.

– Annemari, gyere be édes lányom, mutatkozz be a fiamnak és a barátainak! – éles hangon berikácsolt a konyhába.

Onnan egy velük egykorú, nagyon vékony, 165 cm körüli esetlen lány lépett elő kicsit megbotolva saját lábában. Hosszú vörös haja volt, kerek szemüvege és hatalmas, nagyon világos kék szemei. Az orra körül apró szeplők virítottak. Hosszú szoknyát és hosszú, bő pulóvert viselt. Ezektől úgy nézett ki, mint egy ruhafogas.

– Sziasztok – köszön zavartan.

Nem mert ránézni a fiúkra.

Lauri nem bírta visszatartani a röhögést.

– K-ki ez a szerencsétlen lány???

– Hogy lehetsz ennyire tapló? – Aki oldalba vágta, majd odament a lányhoz.

– Szia, Aki vagyok, az együttes dobosa. Nagyon örülök, hogy megismerhetlek – mosolygott kedvesen a lányra.

Lauri anyja odarángatta fiát Annemarihoz:

– Ne légy neveletlen fiam, köszönj szépen ennek a kedves lánynak. Nem emlékszel rá? Osztálytársad volt a középiskolában.

Lauri vetett rá egy futó pillantást, csak úgy felületesen, de hiába törte a fejét, nem ismerte fel a lányt.

– Ahhoz túl kevés ideig jártam oda, hogy mindenkire emlékezzek.

A fiú fekete ruhában, és fekete sapkában volt, az anyja hirtelen rákiáltott a fiára:

- Kisfiam nincs elég meleg a szobában?! Vedd le azt a béna sapkát! Foglaljatok helyet a nappaliban! Lauri!!! Te gyere velem, segíts megteríteni!!!

Lauri erre hirtelen lekapta a fejéről a tökfödőt, ami alól előbukkantak sötét, kissé kócos fürtjei. Bement a mama után a konyhába. Anyja kissé alacsony, zömök, barna göndör hajú nő, elég feltűnő jelenség. Elkezdte faggatni fiát:

– Na? Hogy tetszik? Ugye milyen szép teremtés? És milyen okos! Stockholmban dolgozik, mint régész. Két éve fejezte be a Helsinki Egyetemet. Ilyen lányokkal kéne foglalkoznod, nem azokkal a sipítozós csitrikkel.

– Jaj, anya!!! 27 éves vagyok, tudok magamra vigyázni, és el tudom dönteni, milyen csajok kellenek nekem!! – tiltakozott Lauri.

Az anyja úgy tett, mintha ezt meg se hallotta volna. Szándékában állt, hogy fiát összehozza Annemarival, még akkor is, ha össze kell kötöznie őket. Szegények erről persze nem tudtak semmit.

Az aszalnál nagy csörömpölés volt. Liisa úgy intézte, hogy Lauri Annemari mellett üljön.
A lány nagyon ideges volt, és udvarias szeretett volna lenni, ezért megkínálta Laurit a zöldséglevessel. De annyira remegett a keze, hogy véletlenül leöntötte a srácot a forró lével.
A fiú meglehetősen hisztérikusan felüvölt:- Hogy lehetsz ennyire ügyetlen??

S közben nem tudta, nevessen -e vagy sírjon.

A lány elszégyellte magát, megpróbálta a szalvétával helyrehozni a dolgot, de amikor kihúzta azt a tányér alól, felborította a poharát. Na, ezt a srác már nem bírta ki röhögés nélkül. Csak Aki próbált segíteni. A lány kiborult és kirohant. Liisa mérges szemekkel pillantott Laurira, és a lány után ment. A fiú értetlenül nézett körül:

– Most meg mi rosszat tettem?

Aki felpattant.

– Mi inkább lefekszünk, holnap korán lesz a próba.

Aki és Eero távozott a helyiségből, majd Pauli is követte őket, végül az apa is felállt az asztaltól.

Azóta a bizonyos vacsora óta már eltelt egy hét. A fiúk mindennap a nemrég birtokba vett új stúdióban próbáltak. Elég jól ment, egy-két új számot is összehoztak.

Esős napra ébredtek, de a próbát nem halasztották el. Már 4 órája püfölték a hangszereket, amikor kopogtak.

– Ki az? – kérdezte Lauri.

– Csak én vagyok, fiam, hoztam egy kis ennivalót!

Lauri kinyitotta az ajtót, és ott állt az anyja, mellette pedig az a lány, aki már egy hete szinte az ő árnyéka lett.

– Ő mit keres itt, anya? – érdeklődött eléggé bunkó hangon, és elrángatta onnan anyját.
– Igencsak idegesít már, hogy mindig ott van, ahol én – peregtek le előtte az utóbbi nap eseményei. Látta a csajt a parkban, a boltban, a kiadó épületénél. – Lassan már a vécére sem mehetek ki anélkül, hogy ne látnám a közelemben. Figyelj anya, nagyon szeretlek téged…– kereste Lauri a szavakat. – Én mindig jó fiú voltam, nem keveredtem semmi zűrbe, akkor most mért kell büntetned engem, hm?? Nem akarok ettől a lánytól semmit, érted? Nem az esetem, kétbalkezes idióta, és nincs semmi közös bennünk!! Micsoda vörös haj, ráadásul még szeplős is. És azok a seszínű szemek!!! Bocsáss meg, hogy ezt mondom, de nem akarom, hogy idehozd többé! Előbb szokom rá a pipázásra, minthogy járjak vele!!! – folytatta kirohanását.

Ebben a pillanatban krákogást hallott, megfordult, és észrevette, hogy Anne mindvégig ott állt a háta mögött egy cipóval teli kosárral. A lány óvatosan letette Lauri elé a kosarat, könnybe lábadt szemekkel nézett a fiúra, aztán kiment a szobából.

– Bassza meg!!! – dermedten álltak a szobában. – Ez nem igazán így akartam – nyögte az énekes.

– Gratulálok, ügyes voltál – szólt az anyja gorombán.

A próba azon a napon elég rosszul sikerült, azonban Lauri elégedett volt, mondhatni megkönnyebbült. Amikor hazaértek, már meg volt terítve a vacsorához. Mindenki leült, Lauri lelkesen mesélt az új dalokról, amiket írt. Leszedték az asztalt, és bementek a nappaliba. Valamennyien kényelembe helyezték magukat, valami régi horrorfilm ment a tévében. Aztán lassacskán mindenki felment a szobájába Lauri kivételével, mert ő elaludt a kanapén. Nagyon rosszat álmodhatott, mert másnap elég nyúzottan kelt fel.

– Jól aludtál? – kérdezte Liisa kedvesen. – Gyere, kész a reggeli.

– Ok, mindjárt megyek, csak előtte lezuhanyozom.

Lauri eléggé furcsa volt, alig beszélt és olyan volt, mintha valami bántaná.

– Jól vagy, haver? – kérdezte Eero.

– Ja, ja persze, semmi bajom – válaszolta.

Elindultak a próbaterembe. Az utóbbi hetekben ilyenkor mindig összefutottak Annemarival, de ma nem.

– Nem furcsa, hogy nincs itt Annemari? - kérdezte Aki.

– Nem, én örülök neki, hogy nem látom többet azt a lányt. Púp volt a hátamon – felelte Lau.

Így telt el pár nap.

A hét közepén elég sietős volt a dolguk, mert az együttes a közeli városban lépett fel. Megszokásból beküldték Akit pár doboz sörért egy kis boltba. Tapasztalatból tudták, hogy koncert előtt sokat inni nem szabad, de mégsem hagyhatták, hogy kiszáradjon a torkuk! A fiú elég nehezen találta meg az italos pultot, de végül mégis sikerült. Hirtelen megkívánt egy kis csokit, és megtámadta az édességes polcot. Épp egy csokoládé felé nyúlt, amikor észrevette, hogy rajta kívül valaki más is az ő táblájára pályázik. Felnézett és épp rá akart mordulni az illetőre, amikor meglátta, hogy Annemari az. Mindketten zavarba jöttek, tétován egymásra mosolyogtak. Pár szót beszélgettek, majd Aki megkérdezte nincs-e kedve velük tartani, de a lány ijedten nemet mondott. Aki elég jókedvűen tért vissza a buszba.

– Hol a pia??? – kérdezte Lauri.

– Juj, bocsesz skacok, de elfelejtettem a piát. Képzeljétek kivel futottam össze?

– Kivel? A “Viszkissel” és elvitte a piánkat? – poénkodott Lauri, visszagondolva a legutolsó mozilátogatásukra, s az igaz történetet feldolgozó amerikai filmre Johnny Depp-pel a főszerepben, ami egy magyar bankrablóról szólt.

– Ha-ha, nagyon vicces! Nem. Nem vele, hanem Annemarival.

– Ja, nagyszerű – morogta Lauri, kicsit furán viselve a hírt, hogy ismét előkerült a lány.
– Mindegy majd akkor veszünk ott, húzzunk innen – folytatta kissé ingerülten.

– Igaz is, nem árt sietnünk, mert még a végén elkésünk - figyelmeztette őket Pauli.

A koncert jól sikerült, Lauri még fel is szedett egy szép, magas, sötétbarna hajú lányt. Kissé részegen és felcsigázva hazavitte, felvitte a lakásába. A lány eléggé rámenős volt, egy füst egy dörrenés, és már nem is volt rajta semmi. Lauri alig kapott levegőt, ő is elkezdett vetkőzni.
A lány odalépett a fiúhoz. Elkezdte simogatni, a fiú is viszonozta az érintést. Rádőltek
az ágyra, majd ezután valami furcsa dolog történt. Egyszer csak Lauri ellökte a csajt!

– Hé mit csinálsz?! Hülye vagy?? – kérdezte a lány kissé ittasan a földről.

– Öltözz fel, és menj el innen! – mordult rá Lauri kissé zavarodottan.

Erre a lány sértődötten, kissé tántorogva távozott.

Reggel Lauri másnaposan ébredt. Csak arra emlékezett, hogy egy lány volt fenn nála.

– Szép jó reggelt, valakinek hosszúra nyúlt az éjszakája – állapította meg Eero.

– Halkabban!!! Meg vagy őrülve?! – fogta a fejét Lauri.

Hosszú nap állt a fiúk előtt. Lintu kissé nyűgös volt, de ennek nem az előző napi kicsapongás volt az oka. A fejében lassan kitisztult a kép, hogy a lány és közte nem történt semmi. Idegesítette ez a dolog, mert vele még nem fordult elő hasonló, és nem értette, hogy mire vélje ezt.

Aki mobilja megcsörrent, teljesen felderült az arca, mikor meglátta, kinek a számát jelzi ki a telefon.

– Bocsi, mindjárt jövök – szólt Aki.

– Mi van, Aki, tegnap nemcsak Laurinak volt kapása??? – kérdezte kajánul Pauli.

– Psszt!! Hogy lehettek ilyenek? – fordult vissza Aki a többiekhez.

– Kivel beszélhet? – érdeklődött Lauri.

– Fogalmam sincs, majd kiderül – mondta Eero.

– ……ok, jól van, majd hívlak - hallatszott a másik szobából.

– Na, mehetünk? – jött vissza a többiekhez Aki.

– Előbb mond el, ki volt az, akivel társalogtál az imént! – kíváncsiskodott pimaszul Lauri.

– Jól van, nem akartam még beszélni róla, de tegnap, amikor a boltban voltam, összefutottam Annemarival, és …

– Jaj, csak ez...? Kit érdekel? – vágott közbe gorombán Lintu.

– Csak ez? Olyan aranyos lány és …

– Aranyos! Jaj, kit akarsz álltatni? Az a csaj tiszta szerencsétlen! Nem éri meg a fáradságot, hogy lefektesd!

– Nem ez most más, ez nem szex!

Lauri egyre idegesebbé vált, hirtelen melege lett és zavarodottan dadogva felelt:

– Akkor mi? Szerelem? – Mintha szellemet látott volna, elsápadt.

– Nem, az azért nem… – meredt Aki maga elé.

Lauri aznap kihagyta a próbát. A szobájában sötét volt, a földön üres sörös üvegek. A fiú meztelenül feküdt az ágyon. Mellkasa le-föl emelkedett, ahogy vette a levegőt. Bámulta a plafont, és képtelen volt elaludni. Feladta hát a reménytelen próbálkozást, felöltözött és útnak indult. Néha-néha felnézett az égre, nézte a varjakat, amelyek a város felett köröztek. Már jó ideje lődörgött, amikor meghallotta egy nő kacaját. Furcsa érzés kerítette hatalmába, amely arra késztette, hogy a hang irányába menjen, egy játszótér felé. Meglátta, ahogy ott ül egy hintában Annemari. Egy pillanattal később észrevette, hogy a lány nem egyedül van, hanem Akival. Lauri szíve hirtelen gyorsabban kezdett verni. Nem értette, de hirtelen heves indulatok támadtak benne, szinte gyűlölte Akit. Egy pillanatig még azt is elképzelte, ahogy odasiet, és számon kéri tőlük, hogy mit keresnek itt együtt. De hirtelen feleszmélt, hogy milyen butaságokat gondol, hiszen a dobos az egyik legjobb barátja, és neki semmi köze, kivel van. Megfordult és hazament. Másnap alig bírt felkelni, mert egy szemhunyásnyit sem aludt az éjjel.

A stúdióban reggel mindenki nagyon nyüzsgött.

– Mi a fasz folyik itt? – kérdezte Lauri pusztító hangulatban.

– Aki idehoz egy lányt – mondta Pauli. – Ez az első eset, hogy ilyet tesz. Nagy nap ez a mai – nevetgélt.

– Mit? Milyen lányt? – tudakozódott egyre nyugtalanabbul Lau. Balsejtelmek kezdték gyötörni.

–…. itt vannak! – kiabált be Eero a nyitott ablakon.

Kinyílt az ajtó, és Aki belépett ….

– Jó reggelt mindenkinek, remélem, senkinek nem kell már bemutatnom Annemarit.

Ezután átmentek a többiekkel együtt a konyhába reggelizni.

Lauri pedig csak állt ott egy helyben, mintha oda lenne szögezve a lépcsőhöz. Hirtelen nem kapott levegőt. Bement a többiek után, és azt vette észre, hogy a lány egészen megnyílt Aki társaságában. Korábban meg sem szólalt, most pedig a többiekkel viccelődött, szemüveget sem viselt, szűk farmert és rövid toppot hordott. Na, ezek után egy falat sem ment le a torkán. Dermedten ült, még akkor is, amikor a többiek már visszamentek a másik szobába. Kelletlenül követte őket, majd megtorpant, mert a következő kép fogadta: a másik két fiú a falnál állva készülődött a munkára, Aki pedig Annéval az ablaknál állt, egymással szemben. Aki kezei közé fogta a lány arcát és mélyen a szemébe nézett. Ekkor végképp elege lett az énekesnek, sarkon fordul, és elhagyta az épületet.

Üres utcán sétált, körülötte semmi, csak szürke házak, szemeteskukák és egy régi kínai falatozó. Egy vézna öreg kutya vakkantott fel a sarkon, amitől Lauri hirtelen megugrott, váratlanul érte a dolog. Amúgy sincs túl kibékülve a kutyákkal. Mellette hirtelen hangosan

szirénázva száguldott el egy rendőrautó. Elkezdett esni az eső. Nem volt nála esernyő, csak behúzott vállakkal ment-ment a végtelenbe. Az emberek körülötte lelassultak, és már csak a saját lépteinek hangját hallotta.

A távolban megpillantott egy férfit és egy nőt. Akit, Annemarival. Nem értette, hogy kerülhettek oda. Csak állt ott megkövülten és csak nézte, hogy közelednek felé. Mikor elmentek mellette, akkor vette észre, hogy vadidegen arcokat lát, egyiküket sem ismerte.

Ekkor hirtelen rohanni kezdett, csak futott, az eső belecsapott az arcába, csapzott haja bele-bele lógott a szemébe. Ekkor a kanyarban egy autó bukkant fel. Lauri olyan gyorsan szaladt, hogy nem vette észre. Csak a sofőr reflexein múlott, hogy nem ütötte el. Az utolsó pillanatban sikerült fékeznie. A srác sprintelt tovább, nem törődve a sofőr üvöltözésével. Végre hazaért, s már az ajtóban kezdte leráncigálni magáról a ruhát. Egyenesen bement a fürdőszobába, és beállt a zuhany alá. A forró gőztől pillanatok alatt minden párás lett. Lauri ledöntött fejjel állt a zuhany alatt, a haja rátapadt az arcára, két kezét a csempének támasztotta. Ott állt egy helyben, becsukta a szemét, majd a zuhanyrózsa felé tartotta kíntól grimaszba rándult arcát. Hirtelen döbbenet cikázott át rajta, a fal mellett lecsúszott a földre, ahol a vízsugár apró patakokba gyűlve vágtázott a lefolyó felé. Fejét felhúzott térdére támasztva zokogni kezdett.

– Neeem! Az nem lehet!!!

Sírástól rázkódó vállaira továbbra is zubogott a forró víz.

– Hé Lauri, mi van veled, már egy hete ki sem dugtad az orrod a lakásból. Jól vagy?

– ’Reggelt Pauli. Nyugi, nincs semmi bajom – válaszolt a telefonba a fiú. – Ugyan mi volna?

– Olyan furcsa a hangod.

– Ó, lehet, tegnap kicsit kirúgtam a hámból. Kis kétszemélyes partit tartottam, ha érted, mire gondolok.

Erre mindent tudó kacagás harsant a vonal másik végén.

Persze, ez hazugság volt. Nem ment el sehová otthonról azóta a bizonyos nap óta. Nem akart találkozni senkivel. Nem akart semmit sem. Aludni nem tudott, házhoz rendelt kedvenc pizzáját úgy kellett magába erőltetnie. Napokon keresztül csak feküdt az ágyán, és bámult ki az ablakon. Szép lassan beköszöntött a november, s ő csak nézte, ahogy esik a hó.

– Lassan már felénk kellene nézned. Az új anyag lassan készen van. Nem ártana neked is meghallgatnod.

– Jó-jó, délután bemegyek. Ha nektek jó akkor – tette hozzá habozva.

– Ok, de tényleg gyere – ezzel a srác bontotta a vonalat.

Lintu csak állt a telefon felett, kezében a kagylóval. Próbált erőt gyűjteni ahhoz, hogy találkozzon velük, de úgy érezte, képtelen lenne rá. Azért mégis megemberelte magát, leborotválta többnapos szakállát, lefürdött, felöltözött. Fekete ruhája tökéletesen tükrözte a hangulatát. Elindult.

Mire odaért, a többiek már az üvegfal mögött ültek. Bement hozzájuk, leült a földre, hátát az ajtó felé fordítva. Ez a hely volt a legtávolabb Akitól.

– Na szép jó napot! – köszöntötte a dobos. – Végre leereszkedtél hozzánk? – kérdezte gúnyosan.

Aztán váratlanul megváltozott az arckifejezése, elnézett Lau feje felett, és kedves mosoly ült ki az arcára.

Az énekes nem értette, mi történt, hátrafordult, mire az összes vér kifutott az arcából. Azonnal vissza is fordult. Nem kellett volna meglepődnie, számítania kellett volna a látványra, hiszen az utóbbi időben ahol Aki megjelent, ott volt Annemari is.

Anne helyet foglalt Aki mellett, megigazítva annak inggallérját.

– Jaj, ha nem figyelek rád, máris milyen slamposan nézel ki! – szólalt meg.

Eero és Pauli felnevettek, Aki kicsit feszengett a széken.

– Ó szia, Lauri – köszönt rá halkan a fiúra a lány kicsit megkésve. – Nem is vettem észre, hogy itt vagy.

– Lassan már el is felejtjük, hogy néz ki – tette hozzá Aki, miközben átkarolta Anne vállát.

Lau kerülte a tekintetüket, hol elsápadt, hol elvörösödött.

– Az újrainduló hajsza előtt szükségem volt egy kis egyedüllétre – nyögte.

– Na, most hogy már mind itt vagyunk, hallgassuk meg azt a félbehagyott számot – javasolta Eero.

Lintu igyekezett a zenére összpontosítani. Azonban bármerre fordult, a szeme sarkából látta a dobost a lánnyal. Úgy tűnt, ők csak egymással vannak elfoglalva. A másik két bandatagot
– úgy látszott – nem zavarta a dolog.

Meredten kezdte nézni a párt. Látta összevillanó tekintetüket, az arcukon újra és újra feltűnő mosolyt. Mintha csak ők ketten lettek volna egyedül a világon. Nézte őket, míg úgy érezte, képtelen egy helyben maradni. Felugrott és fel-alá kezdett járkálni. Alig várta, hogy végre eltűnhessen, és ne kelljen egy szobában lenni velük.

Ő volt az első, aki elhagyta a stúdiót. Pauli valamit utána kiabált, de ő azt már nem is hallotta.

Aztán egy újabb álmatlan éjszaka után döntő elhatározásra jutott.

Bement a stúdióba, ahol az új lemez legutolsó simításai folytak. A levegőben érezhető volt a feszült várakozás.

A többieket a pihenőszobában találta. Éppen valami viccen nevettek, és vidáman néztek az ajtón belépő társukra.

– Fiúk, mondanom kell valamit – kezdte kínlódva. – Nagyon fontos bejelentenivalóm van.

Leült és vett ez mély lélegzetet. Nem nézett rájuk, meredten a szoba padlóját bámulta.

– A mondandóm mindannyiunk életét meg fogja változtatni.

– Úristen, csak nem vagy beteg? – kérdezte ijedten Pauli.

– Nem, bár ez is éppen eléggé komoly dolog. Előre is bocsánatot kérek a döntésem miatt...
De úgy határoztam, kiszállok.

– Honnan? – kérdezte Pauli kicsit bambán.

– Honnan?! – kérdezte hisztérikusan Aki

– Mit csinálsz? – szegezte neki a kérdést higgadtan Eero.

– Úgy döntöttem, hogy kilépek a bandából. Pár hét és betöltöm a huszonnyolcat. Valamit kell kezdenem az életemmel. Visszamegyek tanulni, érettségizni, s talán még egyetemre is jelentkezem.

Bejelentését döbbent csend fogadta.

– Ugye ez most valami vicc? Mi ez, a kandi kamera?! – nevetett kényszeredetten Pauli.

– Nem, ezt teljesen komoly. Szeretném ezt a dolgot, mint tényt az új album sajtótájékoztatóján bejelenteni.

– Azt ugye tudod, hogy ezzel megölöd a svéd kisfiút? – kérdezte csendesen Eero.

– Hogy kicsodát?

– Rasmust!

– Ja, hogy őt!... Tudom – sóhajtott lemondóan. – Tudom.

– De pont most? Több millió eurót zenéltünk össze szórakozva! Mit csináljunk mi ezután? – támadta le Aki

– Fogalmam sincs. De én ezt nem tudom tovább folytatni.

– Na ne mond, hogy hirtelen a tanulás ilyen fontos lett neked! Mi az oka? Mi az, amit nem árulsz el nekünk? – faggatta Eero, aki mintha már nem tűnt volna olyan nyugodtnak.

– Higgyétek el, csak a jövőmről van szó! – válaszolta kényszeredetten.

– Igen, és a miénkről – tette hozzá szkeptikusan Pauli.

– Ne haragudjatok, de a döntésem végleges.

– Hogy gondolod ezt?! – üvöltött vele Aki. – Velünk mi lesz? Ránk nem is gondoltál! – vádolta.

– Csak “rátok” gondoltam – motyogta magában Lauri. – Csak azt tudom mondani, hogy ne haragudjatok rám – mondta végül hangosan.

Aki majdnem nekiugrott, Eero fogta őt vissza.

– Biztos, hogy ezt akarod? – kérdezte a basszer az énekestől, miután egy kissé visszanyerte hidegvérét.

Lau csak bólintott, ezzel lehajtott fejjel kiment a házból, s elindult át az úttesten. Szeméből ömlöttek a könnyek, alig látta az utcát.

A többiek még mindig dermedten ültek a helyükön.

– Ti értitek ezt? Mi volt ez?

– Valami óriási gond van vele, amit nekünk nem mond el. Mostanában alig látjuk, mindig nyúzott, és szerintem nem is eszik rendesen.

– De a szülei sem tudhatnak semmit. Éppen tegnap futottam össze Mattal. Nem látszott rajta, hogy lenne valami problémájuk.

Pauli habozva nyúlt be az egyik szekrény fiókjába. Legalulról kihúzott egy papírlapot.

– Talán már korábban meg kellett volna mutatnom nektek, de nem vettem komolyan, nem tulajdonítottam ennek különösebb jelentőséget. Ezt Lintu új dalai között találtam.

Ezzel átadta a kézzel írt sorokat a fiúknak. Az írás itt-ott elmosódott, a papír is elég megviseltnek látszott.

– Valami piszkozatnak gondoltam, mert nincs se cím, se versszakok, se rímek, de mintha valami dalszöveg lenne. Ráadásul finnül. Miután elolvastam, úgy döntöttem kiveszem a többi közül, mert még az a bolond ötlete támad, hogy megjelenteti. Ez pedig nem éppen a mi stílusunk, és még csak nem is angolul van. Először azt hittem rólunk szól, de…

A srácok átfutották a sorokat.

“Mit tegyek?

Nem találok más megoldást.

Látni őket minden nap. Együtt.

Fáj.

Egymásra mosolyognak, összenéznek, nevetnek.

Én pedig csak nézem őket. És magamat. Kívülről.

Tudom, ezért csakis én vagyok a hibás. Csak magamat okolhatom.

Túl későn jöttem rá.

Visszacsinálni nem tudom. Az érzelmeimmel nem tudok megbirkózni.

Azt kívánom, bárcsak vele lehetnék. De Ő már másé, pedig milyen régen ismerem.

Elkéstem.

És én ezzel a tudattal, ezzel a látvánnyal képtelen vagyok együtt élni.”

– Mint egy öngyilkos búcsúlevele. Hé, ez elég jó cím, talán mégis fel kellene vennünk! – próbált viccelődni Aki, ami nem igazán sikerült neki.

– Minden dalt azzal kezd, hogy címet ad neki, mintha megkeresztelné azt – tűnődött Eero.

– És tényleg nincsenek rímek, pedig Launak nagyon fontosak. Emlékeztek, hányszor ült küszködve egy-egy szó felett, hogy megtalálja a megfelelő következőt? – merengett Pauli.

– Ja igen, mint 2001-ben a Bullet – rulett rím. Az felejthetetlen! Mennyit húztuk őt ezzel! Egy pillanatra elmosolyodtak, majd sóhajtva búcsúztak el ezektől a pillanatoktól.

Újra rájuk tört a szomorúság.

– Mit fogunk csinálni ezután?

Lau elkeseredetten ment előre, nem nézve, merre jár. Betévedt a közeli parkba, és ott kiért egy kis tisztásra. Olyan hideg volt, hogy senki nem járt nemhogy a parkban, de még az utcákon sem. Lélegzete fehér ködként fodrozódott minden egyes levegővételénél. Megtorpant és körülnézett. Látta maga körül a csodálatos fehér tájat, amit elborított a hó, s ami most újult erővel kezdett esni.

A fiú hanyatt dőlt a földön, és csak nézte a feje felett a hideg szélben kergetőző hópelyheket. Nem gondolt semmire. Önmagában hihetetlen ürességet érzett. Csak feküdt, az idő teljesen megszűnt számára. Azonban néha-néha egy-egy könnycsepp gördüld ki zöld szeméből.

A hó pedig csak zuhogott, mindent betakarva, lassan Laurit is.

Azonban egyszer csak egy hangot hallott, ami arra késztette, álljon fel, és induljon. Nagy nehezen felállt, a ruhájára hó tapadt. A jeges széltől reszketve nekilódult, majd azt vette észre, hogy a szülei házához ért. Egyre jobban rázta a hideg. Belépett az ajtón, mire az anyja csodálkozó tekintettel pillantott rá.

– Hát neked most nem a stúdióban kellene …?

De kérdését nem tudta befejezni, annyira megdöbbent fia látványától. Ott állt fekete nadrágban, fekete kabátban, fekete sapkában, kivörösödött szemekkel és elkékült ajakkal.

Lauri csak bámult rá, majd a szeme fennakadt és összeesett az előszobában.

Liisa sikoltva hívta férjét, akivel közösen felemelték eszméletlen gyermeküket, bevitték a szobájába. Levetkőzették, és elképedve érezték, hogy a ruhájából csavarni lehet a vizet. Azonnal orvost hívtak, jéghideg teste mellé pedig melegvizes palackokat tettek a takaró alá.

Megcsörrent a telefon.

– Jó napot! Aki vagyok. Nem látták véletlenül Laurit? Hirtelen eltűnt innen, pedig még lett volna dolgunk az albummal kapcsolatban.

Liisa eddig tartotta magát, most azonban kiborult.

– Kérlek, gyertek ide, valami nagy baj van. Elájult – zokogta a kagylóba.

Aki lecsapta a telefon, és összeszedve a többieket rohant az Ylönen-házba.

Mire odaértek, az orvos már benn volt nála. A szülők az ágy lábánál álltak, míg a doktor megvizsgálta a beteget.

Sztetoszkópjával hosszasan hallgatta a fiú sípoló mellkasát, majd kivette a szájából a hőmérőt.

– Teljes bizonyossággal állíthatom, hogy tüdőgyulladás – állapította meg. – Méghozzá igen súlyos. Kórházba nem szükséges szállítani, de mindig legyen valaki mellette. Rendszeresen kell itatni. Lehetőleg meleg teával, a forrót most úgysem tudná lenyelni. Felírok néhány tablettát, amit naponta ötször a teájában fel tudnak oldani, úgy gyorsabban hat. Holnap megint benézek.

Az ajtóban még visszafordult.

– Figyelmeztetem Önöket, előfordulhat, hogy rettenetesen szenved, de ne rémüljenek meg. Ez együtt jár a betegséggel. Nem tudom, mi történt vele, de a következő hónapokban nagyon vigyázzanak rá. – Ezzel vetett egy sajnálkozó pillantást páciensére, akit már egész kisgyerek kora óta ismert. Majd elhagyta a szobát.

Az előtérben a fiatalok azonnal az ijedt szülőkhöz siettek. Tanácstalanul néztek egymásra, egymást faggatták, ki tudhatja, mi történhetett. De egyikük sem volt tisztában a válasszal.

– Mielőtt dr. Kalliomäki ideért, magához tért, de utána rögtön elaludt – mondta minden ízében remegve Liisa. Majd beszámolt az orvostól hallottakról.

– Az éjszakai ügyeletet mi vállaljuk – ajánlkozott Pauli. Társai egyetértően bólogattak.

– Én gyorsan értesítem Hannát – az apa máris a telefonhoz lépett.

Liisa a konyhába sietett elkészíteni fia teáját.

– Eero, kérlek, váltsd ki a patikában a gyógyszert, hogy be tudjuk adni neki – kérte kétségbeesve.

A srác azonnal elrohant.

A társaság a nappaliban telepedett le, és csak vártak. Az idő múlásával Lau állapota egyre súlyosabbra fordult, hörögve kapkodta a levegőt, ömlött róla az izzadság. A szülők teljesen kikészültek az idegességtől, ezért inkább lepihentek a szobájukban, már amennyire képesek voltak rá.

Akiék pedig beültek Lau szobájába, az ágy végénél kerestek helyet maguknak. Hosszú éjszakára számítottak.

Anne a konyhában készítette elő a beteg következő adag italát.

A fiúk csendben ültek, maguk elé bámulva magukban találgatták, mi vezethetett ideáig.

Időközben Hanna is megérkezett, látszott rajta, hogy lélekszakadva rohant.

– Na, jobb már valamivel? – kérdezte, de ők csak a fejüket rázták.

A fiú nővére is letelepedett melléjük, s várták a reggelt.

Lauri egyszer csak dobálni kezdte magát az ágyban, mindenáron meg akart szabadulni a meleg takaróktól. Összefüggéstelenül motyogott.

Közelebb húzódtak, hogy megértsenek valamit abból, amit dünnyög.

– Nem! Ez lehetetlen! – hallották.

– Vajon mit álmodhat? – kérdezte Anne, szokás szerint Aki mellett ülve.

– Képtelenség! – szólt a srác hangosabban. – Nem bírom! Nem beszélhetek… róla senkinek. Mit szólna hozzá Pauli… és Eero?

Na, ettől nem lettek okosabbak. Feszültek figyeltek minden egyes szóra, ami elhagyta a fiú lázas ajkát.

– Hogyan fogadnák a hírt? Hogyan… várhatnám el tőlük, hogy… megértsék, mikor… én… én sem tudom… feldolgozni? Tudom…, most megbántottalak titeket… De nincs más mód!... Nem tehetek ellene semmit!... Nem tudok a közelében lenni…. Aki… Aki…

– Itt vagyok – fogta meg Lau forró kezét a dobos.

– Szeretlek! – Ezt már kiáltotta a fiú.

Aki szemei kistányér méretűre kerekedtek, s teljesen elsápadt. Rémülten engedte el a beteg kezét. A többiek döbbenten néztek hol rá, hol Laurira. Utóbbin a láz egyre jobban elhatalmasodott. Bőre szinte sütött, ahogy Hanna végigsimított öccse homlokán.

– Te jó ég, hallottátok ezt?! – kiáltott fel Pauli. – Ezek szerint Lau ….

– Ki ne mond! – hördült fel Eero. – Ez borzasztó!

– Na ne, ilyenre ne is gondoljatok! Az én öcsém nem homokos. Ti is olyan jól tudjátok, mint én! – csattant fel Hanna.

– Na de hát… te is hallottad…– nyögte Aki egyre kétségbeesettebben. Agya sebesen járt. Ezentúl hogyan viselkedjen Lau közelében?

– Szeretlek! – hallatszott megint a betegágy felől. –… Szeretlek Annemari!

Majd hirtelen felült, és egyenesen Akira nézett könnyben úszó szemeivel.

– Bocsáss meg nekem Aki! Én nem tehetek róla, de szeretem őt.

– Bocsáss meg – ismételte. S ezzel visszazuhant az ágyra és újra mély álomba merült.

Anne Aki vállába temette arcát. Zsibbadt csönd telepedett a szobára. Senki nem volt képes megszólalni.

Reggelre Lau már jobban lett, lejjebb ment a láza. Hanna aludni tért, így édesanyja vette át az ápolói teendőket, míg a fiatalok, amint tehették, elhagyták a házat. De előbb megeskették Hannát, hogy nem beszél senkinek az éjjel történtekről. A döbbenet még mindig nem távozott tőlük. Úgy érezték, át kell gondolniuk a helyzetet, hiszen most már tudták a magyarázatot a fiú furcsa viselkedésére, visszatekintve az elmúlt hónapok történéseire. Így csak telefonon keresztül érdeklődtek társuk állapota felől.

Egy reggel aztán Lauri láztalanul ébredt, bár a háta még igen fájt. Csak feküdt az ágyban, betegségtől legyengült teste szinte elveszett a sok takaró alatt.

– Kisfiam, végre jobban vagy – sipákolt Liisa. – Már azt hittem….

– Most már megnyugodhatsz, életben maradok – mondta még kissé rekedten a fiú, örömtelen félmosollyal az arcán. Igyekezett megnyugtatni anyját, tudta, milyen ideges lehet.

– Most pedig egy időre hazaköltözöl, és félbehagyod ezt a zaklatott életmódot!

– Valóban abbahagyom, de jobban szeretnék inkább a tóhoz menni.

– Ha így akarod, jól van – enyhült meg Liisa. – De egyedül nem mehetsz oda. Szólj a fiúknak, hogy kísérjenek el! De semmi bulizás!!!

– Inkább Apa jöjjön el velem – kérte sietve.

Így még pár napot otthon töltött, majd útra keltek. Liisa ragaszkodott hozzá, hogy jól bebugyolálják fiát a kocsiban, nehogy újra megfázzon. Matt próbálta volna faggatni arról, hogy mi történt, hiszen ők nem tudtak semmiről, de Lau még mindig nem volt beszédes kedvében. Magában úgy határozott, hogy történt, ami történt, lesz, ahogy lesz, de a szüleit nem terheli a problémájával. Igyekezett mindenhez jó képet vágni, hogy megnyugodhassanak.

Lau már egy hete lábadozott a tóparti házban. Egészségileg teljesen rendbe jött, csak a fájdalom volt erősebb a szívében, mint valaha. Újra és újra végiggondolta az elmúlt hónapok eseményeit. Újra és újra gyötörte magát Annemari emlékével. Újra és újra maga előtt látta az arcát a kedves szeplőivel; a gyönyörű hajzuhatagát, szép szemét és kedves mosolyát, amely soha nem Neki szólt. Még rettenetesebb volt a tudat, hogy erről csak ő tehetett. Reménytelenül szerelmes volt valakibe, akit a lehető legrettenetesebben megsértett. Remegve sóhajtott fel. Hiába várhatta volna, hogy a lány felé forduljon.

Reménytelenül nézett maga elé, mint már oly sokszor az utóbbi hetekben. Így talált rá az apja kint, a ház hátsó részéhez épített tágas télikertben ülve a kerti asztalnál.

– Ó fiam, de bánatos vagy megint! Talán már vissza kellene menned a többiekhez.

– Nem Apa, jó így. Az utóbbi időben kicsit túlhajtottam magam. Jót tesz ez a kis pihenő – füllentette.

– Akkor, ha nem bánod bemennék a városba egy kicsit. Lassan elfogy a kamrából az étel, és ha még tovább maradunk, nem árt feltölteni a készletet – mosolygott rá Matt.

– Persze, menj csak, jól elleszek addig itt kint.

Az apja távozott, hangosan csukta be a bejárati ajtót. Lau magára maradt.

Megint Annéra gondolt. És a legutolsó bulira, amire még elment.

Ahogy belépett az ajtón, őt látta meg elsőként. Természetesen Akival táncolt. Twisteltek egy Beatles számra és nevettek azon, ahogy a másik tekergeti a csípőjét. Lau odaintett egy-két ismerősnek, majd leült a sarokba, továbbra is a párt figyelve. Pedig tudta, hogy ezzel csak saját magát kínozza. Olyan szép volt a lány. Olyan csinos...

…És most éppen felé közeledett a hátsó ajtóból.

Már teljesen megbolondultam! – Hunyta be a szemét csüggedten. – Ugyan, mit keresne Ő itt? Biztosan Aki karjaiban van Helsinkiben – kesergett magában. Azonban a látomás nem akart eltűnni. Odament hozzá, és még a hangját is hallotta, ahogy köszön neki. Ekkor, mint aki álomból ébred, magához tért. A lány valóban ott állt, sőt már le is ült a mellette lévő székre.

– Azért jöttem, mert beszélni szeretnék veled – kezdte.

– Miről tudnánk mi beszélni? – szólt rekedten Lauri, rá sem ismerve saját hangjára. Nem tudta, hová legyen zavarában.

– Akitól hallottam, hogy ott akarod hagyni az együttest.

Nem kerülte el a figyelmét, hogy a dobos nevének említésére megrezdül a fiú szempillája.

– I-igen – mondta szegény kínlódva. – Úgy döntöttem, visszamegyek tanulni.

– Nincs arra mód, hogy együtt csináld a kettőt?

– Nincs. Annak idején megpróbáltam, de akkor sem sikerült. Most talán még nehezebben menne.

– De most már idősebb vagy. Biztos tudnál találni valami kompromisszumos megoldást. Talán ha a többiek nagyobb szerepet vállalnának, neked is lenne időd tanulni.

– Igen, talán. Gondolkodni fogok a dolgon – válaszolta, holott tudta, hogy ezen már túl van. Nincs más kiút a számára. Ez lesz a büntetés azért, amit elkövetett a lány és saját maga ellen.

S mint egy halálraítélt várta, hogy a lány feláll, ő pedig végignézheti, ahogy végleg kisétál az életéből, és neki nincs joga ahhoz, hogy visszahívja.

– Esetleg megkönnyíti számodra a döntést az, hogy már nem leszek a közeledben. Megszakadt a kapcsolatom Akival.

Lau dermedten tekintett a lányra, de ő nem rá, hanem a fiú kezeire nézett. Ő is lepillantott, és látta, hogy tördeli az ujjait. Azonnal abbahagyta.

– És tudod, hogy miért történt ez? – nézett fel Annemari. – Miattad.

– Nos, a döntésemmel már megszűnt ez az akadály – mondta gyötrődve a fiú, mialatt még mindig a kezét nézte. Érezte, hogy könnyek futják el a szemét.

– Miattad – ismételte.

Lau nehezen szedte a levegőt, rettenetesen fájtak neki a lány vádló szavai.

– Miattad veszítettem el… egy jó barátot…, mert szeretlek téged.

A fiú arcán egy árva könnycsepp gördült le, miközben végre ráemelte a tekintetét.

– Szeretlek, mióta először megláttalak az első nap az osztályteremben. Napokig sírtam, mikor elmentél, mintha engem hagytál volna el, pedig te észre sem vettél. Figyelemmel kísértem a pályafutásodat, bár Svédországba menekültem dolgozni, hogy megpróbáljalak elfelejteni.

Lauri nézte a lányt, miközben az ő számára oly édes szavakat mondta. Nézte, ahogy a téli nap fénye rávetül a lány dús hajára, gyönyörű kék szeme úgy csillogott, mint a befagyott tavon a jég, de tele érzelemmel, melegséggel.

– De nem ment – folytatta Annemari. – Így hát boldog voltam, mikor édesanyáddal találkoztam, és anélkül, hogy tudott volna az érzéseimről, meghívott hozzátok vacsorára. Rettenetesen izgultam. – A szemében összegyűlt könnyek leperegtek az arcán. – Szégyellem magam az ügyetlenségem miatt. És nagyon fáj, amit akkor és utána mondtál.

– És mi van Akival? – suttogta a fiú.

– Csak barátok vagyunk, ezt mindenki tudta!

Lau arra gondolt, ha most álmodik és felébred, nincs tovább értelme az életének. Muszáj volt megérintenie a lányt, hogy érezze, ez a valóság.

Megfogta a kezét és belecsókolt a tenyerébe.

– Most egy egész világot adtál nekem – lehelte.

Pár percig nem szóltak, csupán ültek elveszve egymás tekintetében, és csak fogták egymás kezét. Érezték, a világon nincs akkora boldogság, mit az övék.

Ekkor a lány úgy döntött, ne legyenek titkaik egymás előtt.

– Tudod, igencsak össze kellett szednem a bátorságomat, hogy idejöjjek. Csak egyvalami tartotta bennem a lelket idefelé. A betegséged első éjszakáján rettenetesen rosszul voltál. És álmodban félrebeszéltél. Bevallottad, hogy szerelmes vagy, és Akit szólongattad.

Lau természetesen nem emlékezett semmire.

– A legrettenetesebb az volt, hogy egy pillanatra mindenki azt hitte, őt szereted – kuncogott a lány. –Míg ki nem mondtad az én nevemet – simogatta végig a fiú ujjait. – Ezzel végképp megleptél mindannyiunkat. Engem a legjobban, hiszen ha visszagondolok, hogy bántál velem…

– Bocsánatot kérek a magatartásom miatt… De a ti viselkedésetek….

– Nem értelek.

– Az első nap, amikor a stúdióban jártál… Aki átölelt, a kezével az arcodat simogatta...

– Ugyan, csak valami a szemembe ment és azt próbálta kivenni – mondta a lány mosolyogva.

– És a házibuli? Egész este együtt táncoltatok!

– Ki mással táncoltam volna! Te nem kértél fel – felelte kissé gunyorosan.

– És Aki. Ha veled volt, vagy ha csak telefonon beszéltetek, utána madarat lehetett volna fogatni vele.

– Félreértetted. Az egyetlen madár a történetben te vagy! A haverod nem akart tőlem barátságnál többet. Akár meg is kérdezheted őt.

– Meg is teszem, de nem most.

Ezzel a lányt az ölébe húzta és hosszan, lágyan megcsókolta, majd ragyogó tekintettel néztek egymásra.

– Ezek szerint feleslegesen gyötrődtem hónapokon keresztül?!

– Gyötrődtél? – Mitagadás ennyi év hiábavaló vágyakozás után hízelegtek neki a srác szavai.

– Persze, hiszen az egyik legjobb barátom “barátnőjébe” voltam szerelmes.

– Mondd még egyszer! – suttogta Anne.

– Sze-ret-lek! – Minden szótagnál megpuszilta a lányt. A homlokát, az orrát, az egyik szemét. Ezután e számukra legdrágább szót hosszú, forró csók követte. Pár percig csak a csöndet hallgatták. Anne a fejét Lauri vállára fektette.

– Ugye most már nem hagyod ott az együttest? – kérdezte a lány, miután az érzelmektől meg tudott szólalni.

– Nem valószínű – mosolyodott el Lau. – De valóban kellene valami egyebet is kezdenem az életemmel. Tanulni akarok. Igen, egyre jobban tetszik a gondolat. Bár korábban ez csak kifogás volt, ürügy, hogy ne kelljen az igazat elmondanom nekik – sóhajtotta. – Mármint azt, hogy nem bírom nézni, hogy Akit szereted – ölelte magához szorosabban kedvesét.

– Mielőtt elfelejtem, pár nap és itt a karácsony. Vettem neked valamit – mondta a lány.
A táskájából elővett egy kis csomagot.

– Masnit kötök a derekadra, és a fa alá állítalak. Nálad csodálatosabb ajándékot úgysem kaphatnék – felelte erre Lauri, ezzel már az öröm könnyeit csalva párja szemébe.

De azért, mint egy kisfiú, izgatottan bontotta le a csomagolópapírt. Egy szép fadobozt talált a papírréteg alatt. Kinyitotta, majd hónapok óta először harsányan, jókedvűen felnevetett.

– Bár szeretem az illatát, de remélem, azért nem fogsz rászokni – mosolygott Annemari.

– Ugyan, a te kedvedért akár még a cigizést is abbahagyom – válaszolt a fiú, miközben óvatosan kivett a dobozkából egy szépen faragott PIPÁT!

Eero, Aki és Pauli a ház sarkán állva szemlélték az ölelkező, csókolózó szerelmeseket, vidáman összenéztek, majd elégedetten indultak el a kocsijuk felé, amivel korábban négyen idejöttek. Már előre dörzsölték a tenyerüket, hiszen tudták, az együttes fennmarad, és a rajongók egy újabb lemezre számíthatnak, amire Lauri boldog, romantikus számokat fog írni. Biztosak voltak benne, hogy a következő Rasmus album felül fogja múlni az összes azt megelőző népszerűségét.