Miután újra, most már figyelmesen végigolvasta az ükanyja naplóját és a papírcetliről készült laborjelentést, mely szerint mind a papír, mind pedig a tinta eredeti 19. századi, elindult Lauhoz.

– Jonnához jöttem.

– Persze, tudod, hol találod.

A fiú visszament a konyhába. Úgy gondolta, egy kicsit játssza, hogy hűvös a lányhoz. Még mindig fájt neki, hogy a lány ennyire közömbösen viselkedik iránta. Johanna vállat vont, és bement a képhez. Miközben nézte, arra gondolt, hogy milyen furcsa az élet. Száz év különbséggel ugyan, de ugyanott tart, mint Jonna. Szinte minden tekintetben. Úgy döntött, nem engedi, hogy ugyanolyan boldogtalan legyen, mint az őse. Hirtelen megfordult és indult ki a szobából, Laurihoz. Azonban mikor épp a kilincs felé nyúlt, az ajtó kinyílt. Egy lánnyal találta szemközt magát, aki mindössze két törülközőt viselt. Egyiket vizes testére, másikat a hajára tekerve.

- Ó, bocsi – szólt a zöld szemű, akit úgy tűnt, nem zavar, hogy egy másik lány is van a fiúja hálószobájában. – Csak Lintu egyik pólóját akartam kivenni a szekrényből.

Johanna a döbbenettől szólni sem tudott, csak nézett. „De hát ez a csaj még Laurinál is idősebb! Ezek szerint a korosabb nőkre bukik?! És én még… Na nem, ebből elég!”

Lau már csak az ajtó csapódását hallotta. Bement a hálóba, de ott csak nővérét, Hannát találta, persze már megint az ő kedvenc pólójában.

- Esküszöm, amikor legközelebb magamnak vásárolok, neked is veszek néhányat ezekből – mutatott rá a felsőre. – Egyébként Johanna hol van?

- Azt hiszem, rosszkor voltam rossz helyen. Mikor meglátott, egyszerűen szó nélkül elment.

- Micsoda?

- Azt hiszem, valamit félreértett. Még bemutatkozni sem tudtam neki. Egyébként tényleg olyan, mint a képen…

De öccse ez utóbbit már nem hallotta, kirohant a házból, hátha még utoléri a lányt. Még látta befordulni a sarkon, így utána eredt. Pár perces rohanás után beérte, és a vállánál fogva megperdítette. De a lihegéstől egy darabig megszólalni sem tudtak. Johanna folyamatosan próbált szabadulni a szorításából, de Lau nem engedte el a vállát. Aztán egyszer csak magához szorította.

– Csak a nővérem volt, Hanna – suttogta a fülébe.

Erre a lány mozdulatlanná vált, aztán ő is hevesen átölelte a fiút. Így álltak egy ideig.

– Azt hittem, elveszítettelek! Ismét elveszítettelek – súgta vissza Johanna.

–Most, hogy újra megtaláltalak, nem engedlek el. Soha többé.

Egy kicsit hátrahúzódott, állánál fogva felemelte Johanna fejét, majd hozzáhajolt és gyengéden megcsókolta. Majd, mintha egy gát szakadt volna át, hevesen csókolózni kezdtek.

Néhány nappal később, miközben bőséges reggelijüket fogyasztották kettesben Lauri konyhájában, mosolyogva olvasták az egyik magazin cikkét:

„Előző számunkban beszámoltunk arról, hogy Lauri Ylönen, a The Rasmus frontemberének magánéletében – legutóbbi szakítása után – változásnak lehetünk szemtanúi. Johanna Seppänen, a neves építész unokája és az énekes között viharos szerelem lobbant fel. Elmondásuk szerint úgy érzik, mintha már száz éve ismernék egymást. Sejteni engedték, hogy kapcsolatukat rövid időn belül akár törvényesíthetik is. Tehát a rajongók legnagyobb bánatára –úgy tűnik–, Lauri fejét is bekötik, persze nem feltétlenül szokásos kendői valamelyikével.

Az együttes legújabb videóklipjében láthatjuk együtt a párt, amely – a hírek szerint – egy 19. századi megtörtént esetet dolgoz fel. Az alapjául szolgáló szám pedig a következő kislemezükön lesz hallható Pressed for time címmel.”

The story and the lyrics by Szii-ta^®. All rights reserved. J

*„Időzavarban

Eltévedtem az idő tengerében, de te voltál a sziget, ami a határon tartott. Ragyogtál, mint egy angyal, ki békét hozhat nekem, és a világ elcsöndesedett. Megtaláltalak, megismertelek, megszerettelek, elvesztettelek. Hol foglak megtalálni? Mikor foglak megtalálni újra? Ki tud segíteni nekem megérteni, hogy a jövőnk megöl minket? Ez a mély szerelem betölti az elmémet. Megtaláltalak, megismertelek, megszerettelek, elvesztettelek. Hol foglak megtalálni? Mikor foglak megtalálni újra? Megtalállak újra? Megtalállak.”